Széchenyi

Újabb 25 cég örülhet az uniós pályázati millióknak

Közel öt és fél milliárd forint támogatást nyert el 25 mikro-, kis- és középvállalkozás.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében 25 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el versenyképességének és termelékenységének erősítésére közel öt és fél milliárd forint támogatást – jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Ezen felül 2 milliárd forint támogatást ítéltek meg turizmusfejlesztésre, valamint több mint 500 millió forintot társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére.
 
Hetven mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el versenyképességének és termelékenységének erősítésére 13,5 milliárd forint támogatást, emellett 1 milliárd forint támogatást ítéltek meg turizmusfejlesztésre, valamint több, mint 700 millió forintot speciális módszereken alapuló képzési programok támogatására.
 
Eszközbeszerzés
 
A kapacitásbővítő pályázat (GINOP-1.2.1-16) keretében 5,3 milliárd forintot nyert el termelési kapacitásainak bővítésére 25 vállalkozás, amelyek révén lehetőségük nyílik modern eszköz- és gépparkok beszerzésére, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására. Azok a vállalkozások nyerhettek támogatást, amelyek nagy hozzáadott érték-növekedési vagy exportnövekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be, vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik – tájékoztatott az államtitkár. A fejlesztések összértéke csaknem 11 milliárd forint.
 
Foglalkoztatás támogatása
 
A Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése című pályázaton (GINOP-5.1.2) 15 nyertes született, részükre 521 millió forint támogatást ítéltek meg. A konstrukció keretében (a GINOP korábbi kiemelt projektjében) már felkészített, ellenőrzött üzleti tervvel rendelkező társadalmi vállalkozások hajthatják végre a foglalkoztatási céljuk megvalósításához szükséges fejlesztéseiket. Ezek lehetnek különböző szakmai fejlesztések, foglalkoztatást elősegítő támogatások, hátrányos helyzetű célcsoporttagok munkavégzésre felkészítése, képzése, eszközbeszerzés stb. A támogatásban részesített projektekben összesen 89 fő, ezen belül 76 hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása valósul meg.
 
Turizmusfejlesztés
 
A Pannonhalmi Főapátság 950 millió forint támogatást nyert a „Világörökségi helyszínek fejlesztése” című felhívás (GINOP-7.1.6-16) keretében. A projekt révén a Pannonhalmi Gyógynövénykert komplex turisztikai fejlesztése, illetve a világörökségi helyszín megközelítését szolgáló új gyalogos útvonal kialakítása valósulhat meg.
 
Hollókő Község Önkormányzata mintegy 1,1 milliárd forint támogatáshoz jutott. A projekt megvalósítása révén olyan egyedülálló vonzerő jön létre Hollókőn, amely új rendezvény konyhával, látvány főzőkurzussal és kapcsolódó kiállításokkal integrálva komplex turisztikai kínálatot eredményez a világörökségi helyszínen. A programok szorosan kapcsolódnak Hollókő és a térsége adottságaihoz, a palóc történelmi, kulturális és gasztronómiai hagyatékhoz.